2016. július 4., hétfő

Ismeretlen kedvencek






Sziasztoook
Nem tudom, hogy csak az én esetembe van-e így, de én nagyon  szeretek elkalandozni a youtube-n és  ( általában zenével kapcsolatos ) produkciókat nézni. És mivel az előbb is megnéztem párat, gondoltam bemutatom a kedvenceimet. Ti is szoktatok ilyesmiket nézni? Ha igen küldjétek el kedvenceiteket.

1. Tamara Foster ( X Factor UK )

Azt hiszem az összes közül ez a 16 éves lány a kedvencem. Úgy lesokkoltam, amikor nekikezdett és csak csengett a hangja, majd elrontotta a szöveget és megakadt. Majd segítséget kért a családjától, erőt gyűjtött és kiment és mindenkit lesokkolt. Nagyon tetszett a ruha összeállítása és hihetetlenül megirigyeltem a fülbevalóit :D



2. Calysta Bevier  ( America's Got Talent )

Talan Caly produkciója meg története volt az egyik legmeghatóbb amit valaha láttam. Caly-ről azt kell tudni, hogy második fázisú rák túlélője a dal, amit énekel pedig tökéletesen passzol hozzá az elbűvölő hangja pedig csak hab a tortán.





3. Grace VanderWaal azaz a Következő Taylor Swift ( America's Got Talent )

Ez a tizenkét éves kislány mindenkit lesokkolt. Azt kérdezték tőle, hogy szerinte meg tudná nyerni az America's Got Talent-et, mire ő azt válaszolta, hogy még történnek csodák, szóval lehetséges.  Nem is mesélek róla mást, csak hallgassátok meg.



4. Alex & Sierra ( X Factor USA )

A legaranyosabb pár, akit valaha is láttam. Olyan kémiájuk van a színpadon, hogy egyszerűen lesokkoltam és el is pirultam. Elképesztő. Simon megkérdezte, hogy testvérek-e erre Alex azt válaszolta, hogy csókolóznak, szóval az elég fura lenne.



5. Bars & Melody

A legaranyosabb két fiú az egyik legkomolyabb üzenetet eljuttatva az emberekhez.



6. Jack Pack Big Band

Négy férfi tökéletes hanggal, kell ennél több?



7. Band of Voices

Ha imádjátok az acapella-t akkor ezt látnotok kell.


8. 4th Power

Istenem! Imádom ezeket a lányokat. Oda vagyok az energiájukért.És!!! Ariana Grande-t énekelnek, méghozzá jól. Hamar beásták magukat a szívembe.





9. Beatz

Akinek van tehetsége az dicsekedjen vele...




10.  Paris Inc



11. Rion Paige



A második legmeghatóbb történet. Csodálom a kislány életerejét. Annyira erős, nem törik meg, pedig biztos vagyok benne, hogy sokan elítélték a betegsége miatt. Amikor belép és megkérik, hogy meséljen magáról, ő elmondja a betegsége nevét, amit egyszerűen nem tudok leírni,majd azt mondja, hogy túl nehéz szó ahhoz, hogy leírjon egy ilyen egyszerű dolgok. Én már ennél a résznél elkezdtem könnyezni, majd amikor az édesanyja elmondta azt az idézetet, hogy " itt az ideje, hogy repülj bébi, és ha nem, én itt leszek, hogy elkapjalak"... Szerintem minden édesanyának ez kellene legyen a fő célja. Hallgassátok meg:


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése